2009. március 9., hétfő

Szürke? hétköznapok


A múlt hét kissé zsúfoltra sikerült. Orsi 3 éves lett, amiből következik, hogy lejárt a gyesem, ebből az következett, hogy a szabadságom lejárta után munkanélküli leszek. Várható volt, hogy (ígéretek ellenére) nem vesznek vissza a munkahelyemre. Egy ideig volt egy minimális esély a láthatáron, igaz másik munkakörben, de egy hete ez is szertefoszlott. Mondhatni a legrosszabb időszakban kell helyet keresnem (már ami a gazdasági helyzetet illeti). Még nincs görcsben a gyomrom, hogy mi lesz a továbbiakban, de elképzelhető, hogy hamarosan eljön az az idő is. Arra összpontosítok, hogy valami új jön, valami más és ez nem feltétlenül jelent rosszat. Hozzáteszem ez nem megy könnyen, mert alapvetően nehezen változtatok dolgokon. :) De most itt az idő, hogy a hozzáállásomon változtassak elsősorban.


Közben leendő elsős lánykámnak keressük az iskolát. Mennyivel könyebb lenne, ha egy olyan városkában laknánk, ahol csak egy iskola van. De így a bőség zavarában megzavarodtunk. Nyílt napok, bemutatkozások, kisiskolás csemetével rendelkező anyukák faggatása, tépelődés. Idővel persze ez is letisztul és minden a helyére kerül. Reméljük Flóra is a számára legmegfelelőbb helyre.

3 megjegyzés:

Szecsi írta...

Sajnos, ez nem túl jó hír. De azt mondják, hogy ahol bezáródik egy ajtó, ott ki is nyílik egy másik ajtó!

Timici írta...

Orsinak utólag is nagyon boldog születésnapot! Sajnálom, hogy nem tudsz visszamenni dolgozni, de drukkolok hogy találj egy sokkal jobbat! Iskolaválasztást és a vele járó gondolatokat átérzem, én is ezeket a köröket futom Bencével. Bár most az egyik suliba jár előkészítőre, nagyon örülnék ha ide felvennék, jövő hétfőn kiderül. Nagy kalappal Nektek is!:o)

Pillle írta...

Timi, köszönjük a köszöntést!:) Majd jövő héten nyilatkozom én is, hogy mi a helyzet iskola ügyben.

Szecsi, igen, én is így érzem.